Az Apáti-hegy déli oldalán található a félsziget egykori híres levendulásainak maradványa. A levendulatövek telepítését 1924-ben kezdték, s a negyvenes évekre közel száz hektáros ültetvény alakult ki. A későbbiekben mandulafákat is ültettek, a terület kettős hasznosításúvá vált. A hatvanas években felhagytak a műveléssel, s a levendulás java részét szőlővel telepítették be, a maradék mintegy húsz hektáron pedig megindult a beerdősödés. A kilencvenes évek közepétől a Nemzeti Park megkezdte a cserjék visszaszorítását. A fásszárúak rendszeres irtásával, legeltetéssel tartják fenn a régi levendulást. A művelés felhagyása óta az eredeti növényzet részben visszatért.
(forrás: wikipedia)
Cím
Tihany, Apáti-hegy
Megközelítés
Északról az Apáti templomtól, nyugat felől sajkodi strandtól, déli irányból pedig a „Ráta csáva” néven megjelölt területről érhető el gyalogosan. Ez utóbbi megközelítés az ófaluból, a Belső-tó mellett haladó turista úton érhető el. Parkolásra lehetőség a 71-es út és a tihanyi bekötőút elágazásánál és a sportpályánál van lehetőség.
Korosztály
3+, 4+, 12+, családos program
Időtartam
egész napos program
Hasonló programok
Lavender Tihany
Megismerhetik a levendula tihanyi történetét, a levendula lepárló működését (látvány lepárlás időjárás és levendula szüret függvényében) és betekintést nyerhetnék látványlaborunkba, ahol a tihanyi natúrkozmetikumok készülnek.
Paprikaház
A Tihanyi Paprikaház az Apátság lábánál található, ahol a fűszerpaprika feldolgozásának hagyománya ismerhető meg.
Tihanyi Levendula ház – Látogatóközpont
A Tihanyi Levendula ház a Tihanyi emberek és a természet évszázados együttélését, ennek emblematikus kultúráját, a levendulatermesztést mutatja be. Interaktív kiállítást láthatunk a Tihanyi-félsziget kialakulásáról és a levendula termesztéséről. itt gyakorlatilag mindent meg lehet tudni a félszigetről.